2010. október 10., vasárnap

Kolozsvár, Bánffy palota

Szeptember 8-án nyílt Kolozsváron a Bánffy palotában kiállításom, ahol az elmúlt évek legfontosabb képeit állítottam ki. A tárlat lehetősége, a rendezés, Dan Breaz kurátorral való közös munka, a közönség reakciója mind hozzájárult ahhoz, hogy ezt a kiállítást, mint az egyik legemlékezetesebbet említsem meg

Kiállítás a Bartók 32 Galériában




Többnyire olyan vásznakat állítok ki a Bartók 32 Galériában, amelyek még nem szerepeltek korábban Budapesten, és amelyek az alkonyi fényben játszódó tájak tematikáját viszik tovább. Sok kép az idén készült, a 16 kiállított festmény közül 10 2010-ben született.

A kiállítás október 15-én 16 órakor nyílik.
Cím: 1111 Budapest, Bartók Béla út 32

2010. március 31., szerda

Mészáros Zsolt művészettörténész nyította meg a Sensaria kiállítását az Erdős Renée Házban, most ezt a szöveget szeretném megosztani! Köszönöm Zsoltnak, hogy a blog rendelkezésére bocsájtotta írását!

Callis


A Sensaria Csoport kiállítása az Erdős Renée Házban


Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjének utolsó jelenetében az ikonfestő művészi válságát egy harangöntést sikeresen levezénylő fiú oldja fel, mert, mint elhangzik a filmben, munkájával ünnepet szerzett az embereknek. A szakrális, közösségi értelemben vett ünnep a Sensaria csoport művészetszemléletében is központi helyet foglal el.

A 16. századi Rómában tudósok, művészek, diákok Hortus Musarumnak, Múzsák kertjének keresztelt ligetek szent fái és forrásai között vitatták meg az antik auktorokat. Az együttgondolkodás, a barátság és a múlt szeretete, tisztelete fűzte őket össze. Majd az itáliai egyetemeken végzett külföldi ifjak visszatérve saját hazájukba ünnepélyes faültetések keretében alapítottak római mintára társaságokat, amelyek összefonódtak a humanista kultúra terjesztésével, ápolásával. A Sensaria történetében is visszatérő szimbolikus esemény a faültetés, amely ebben az értelemben a humanista körök szellemi utódjává avatja a csoportot. Erdős Renée író, ennek a háznak hajdani gazdája, és mellesleg Róma szerelmese Mesterem című versének sorai a Sensaria hitvallására rezonálnak: „Mesterem, meggyújtott fáklyák vagyunk” „A végtelen láncnak kis szeme vagyunk” „Mindnyájan együtt és egyedül”. Kiindulópontjuk, nemcsak az, hogy a festészet érvényes, létkutató médium, hanem egyúttal öröm és ünnep mind az alkotó, mind a befogadó számára. A Sensaria műhely, amely a párbeszéden alapul. A tapasztalat és gondolatcsere azonban nemcsak egymás között valósul meg, hanem a hagyománnyal való szüntelen kommunikáció révén a régi mesterekkel is. A tradíció élő, személyes folyamatát hangsúlyozzák, amelynek átélése, átszűrése, továbbgondolása alakítja, inspirálja az egyéni fejlődést.

Az első teremben: Megyeri Horváth Gábor aktjainak spirálba csavarodó testvonala a vörös és fehér drapériák expresszív redőzetére rímel. Lőrincz Tamás képei az én és a test kapcsolatát helyezik izgalmas megvilágításba. Drámai, reflektoros fénykezelése, az egymásba tűnő alakok Csernus képi világával rokonítja kompozícióit. A második teremben: Kovács Lehel nagybányai atmoszférájú képein a sziklás fennsík és az erdős völgy monumentalitásában törékenynek látszanak az emberi jelenlét motívumai, az átjátszó torony, vagy a távolodó figura alakja. László Dániel a templombelsők fényeiben, a bódé falán elnyúló kék árnyékban a csend helyeit ragadja meg. Ecsetkezelése egyszerre nagyvonalú és érzékletes. A telefon, ami a kommunikáció attribútuma, Szabó Ábel dokumentarista hangvételű vásznain a kommunikáció hiányaként jelenik meg: fémdobozok, amelyekben a hang kering, de nem jut el sehová. Érdekes pandantot képez László Dániel Üres oltár című képével, amely szintén valamifajta jelentésvesztést tematizál. A 3. emeleten Horváth Krisztián metafizikai hangulatú Observator I. II. férfi fejei, mint dioszkurok, szoborszerűek, zártak, időtlenek. Horváth Roland a csendélet műfaját a végletekig lecsupaszítja: alkotói tekintete rázoomol egy-egy tárgyra (Takker, Cápa) és kibontja belőle valóságát, megszólaltatja. Balogh Zsófia bensőséges baba akvarelljei kísérik az érzékenyen mintázott bronz gyermekfej plasztikát. Sütő Roland, friss szemléletű erdőábrázolásain az ösvény a vezérmotívum: a lombok mély zöldje párbeszédet folytat a föld löszös barnájával. Kondor Attila könnyed, lendületes ecsetvonásokkal rögzített természettanulmányai egy-egy tájrészletet ragadnak ki: fehér kalligráfiaként megjelenő felhőt, út mellett heverő sziklát és egy finoman cizellált búzamezőt. Kucsora Márta leheletfinom akvarelljei a víz és a levegő atmoszférikus jelenségeit idézik, amelyek fénytörésekkel és színárnyalatokkal gazdagon átszőtt faktúrája Turnert juttatja a látogató eszébe.

„Amikor az ember el kezd mélyülni és látja, hogy minden út ki van taposva, nem marad más választás, minthogy keres magának egy szimpatikus mérföldkövet és azt mondja, hogy innen próbál becsatlakozni a festészetbe” írja az egyik Sensaria-tag, Kovács Lehel. Ezek a becsatlakozások nehéz, erőt próbáló utakat takarnak, talán erre utalhat mostani kiállításuk címe a callis, ami latinul hegyi ösvényt jelent. Az ösvényen egyszerre csak egy ember fér el, sok esetben arra kényszerül, hogy utat vágjon magának, ezek az ösvények azonban időnként összefutnak, a vándorok találkoznak egy-egy fa árnyékában, eszmét, tapasztalatot cserélnek, hogy erőre kapva a saját irányaikba induljanak tovább. A már idézett Tarkovszkij-filmben hangzik el Rubljovtól a következő mondat: rögös az út a láthatóból a láthatatlanba. A Sensaria tagjai is ezt a rögös utat, a maguk callisait járják, amelyek úti dokumentumait, mérföldköveit és irányait láthatja most a nagyközönség az Erdős Renée Ház kiállítótermeiben.


Mészáros Zsolt

2010. március 26., péntek

A Sensaria az Erdős Renée Házban


Pörögnek az események. Pár perce adtam hírt az Élesdi Művésztelep kiállításáról, most pedig egy hétvégi, holnap nyíló kiállításra invitálok mindenkit. A Sensaria állít ki, rég volt olyan alkalom, amikor a Sensaria minden alkotója együtt mutatkozzon meg. Most erre nyílik lehetőség. Maga a helyszín az Erdős Renée Ház, idilli helyszín.
A kiállítás címe: Callis
Megnyító: 2010. március 27-én, 18 órakor
Megnyitja: Mészáros Zsolt művészettörténész
Megtekinthető: április 18-ig, hétfő kivételével naponta 14 és 18 óra között.
Cím:1174 Budapest, Báthory utca 31

Élesd Marosvásárhelyen


Az élesdi Művésztelep Marosvásárhelyen mutatkozik be. Izgalmas kiállításnak ígérkezik két okból is: az alapító tagok közül sokan Marosvásárhelyen végezték a középiskolai tanulmányaikat,sőt többen onnan is származnak, így nekik hazatérés ez a tárlat. A másik ok, amiért kuriózum a kiállítás, az, hogy most mutatkozik be először a Bodoni gyűjtemény. A gyűjtemény az Élesdi Művésztelep kezdete óta épül, az ott született munkákból áll, a művésztelep részvevői felajánlásaiból. Ajánlom mindenkinek!

2010. március 14., vasárnap

Az elmúlt hetek - azon túl, hogy különböző csoportos kiállításokon való részvétellel teltek - mégiscsak a műtermi munkát jelentik számomra. Amiben az, hogy fölemelem az ecsetet, és festek, csak az egyik szegmens, mivel sok előkészítő fázis is van. Így én is vásznakat feszítettem, hiányzó színeket, elkopott ecseteket pótoltam. Ha több vászon is elő van készítve, akkor jobban oldódik a görcs, biztatgathatom magamat, hogy semmi vész, ha ez a vászon nem jön össze, akkor majd ott a következő. Bár nem adom ilyen könnyen fel egy-egy kép gyötrését, de valóban segíthet az, hogyha az egyik besült képet félrerakom és másiknak állok neki. Hogy aztán a sarokba állított képet valamikor újra elővegyem, és higgadt szemmel nézzek rá. Most is vannak ilyen félrerakott képek, némelyik már hónapok óta, másik két hete várja, hogy eszembe jusson, mit is kell tennem vele...

2010. február 22., hétfő


Újra Élesdi Művésztelep kiállítás Budapesten!

Megnyitó február 26, péntek, 18-22 h között. Cím: 1071 Budapest, Damjanich u. 39, lejárat a Murányi utca felől.

Ez a kiállítás a Művésztelep 2009-es helyzetét mutatja be, azok az alkotók állítanak ki, akik tavaly dolgoztak a telepen.

2010. február 15., hétfő

Miért éppen a tájképfestészet az, ami a legjobban vonz?



Akkor fordultam ehhez a témához, amikor a diplomamunkámat készítettem. Festettem egy sorozatot, ami egy börzsönyi kirándulás részleteit mutatja be, először itt használtam a tájkép és a zsánerkép keveredését. Később valósággal beleszerettem ebbe a műfajba, úgy éreztem, nagyon sok érzést tud közvetíteni. Számomra a természetélmény nagyon meghatározó, ugyanakkor izgalmas feladat az élményt tájképpé festeni. Szerintem a tájképfestészet urbánus műfaj, egyfajta vágyakozás, azoknak fontos, akik nem élnek a természetben. Persze vannak olyan alkotók, akik ilyen közegben éltek és tájat festettek, például Egry József, mostanában mégis sokszor azt látjuk, hogy olyanok foglalkoznak ezzel, akik kirándulásszerűen, a városi létből mennek el ezekre a helyszínekre.



A tájképfestészetnek nagy múltú hagyománya van. Mennyire befolyásolnak a hajdani nagy elődök?



Nagyon szeretek jó tájképfestészetet látni, és erre rengeteg lehetőség van, hiszen valóban majdnem parttalan az alkotók listája. A gondolkodásomhoz azonban leginkább az impresszionizmust egy-két évtizeddel megelőző korszak áll közel. Alkotói szempontból nagyon fontos számomra például az angol Constable, vagy a francia Corot és Courbet, de a barbizoni festők közül is sokan megdobogtatják a szívemet. Érdekes módon az impresszionizmus, a tájképfestészet egyik legnagyobb korszaka alkotóként nem befolyásol, noha nézőként nagy hatással van rám.



Természet után és fotó alapján is szoktál dolgozni.



Ha van rá mód, természeti környezetben festem meg a képet, de ennek van egy technikai vetülete is: a tájba általában kisebb vásznat lehet kivinni, így könnyebb mozogni, és a sikerélmény is elérhetőbb, ha kisebb, átláthatóbb a felület. A fotót afféle jegyzetként használom. Akkor szoktam fotó után festeni, ha váratlan élmény ér, és nem áll módomban, hogy a helyszínen vászonra vessem. A két módszer azonban teljesen más, mert a természetben való alkotás primer benyomásokkal jár, jobban érzem a környezetet, míg a fotó valamiféle rabszolgaságot jelent, már-már zsarnokként áll előttem az a vizuális képlet, ami a fotólapon előhívódott.



A műveiden egyre gyakrabban vannak civilizációs elemek, ipari létesítmények. Mi a jelentőségük?



Korábban olyan képeket festettem, amelyek Éden-jellegű tájat ábrázoltak. Aztán egy változás zajlott le bennem. Ott, ahova visszajárok, például Élesden, a környezet nemigen változott az utóbbi években, legalábbis az én alkotói periódusom alatt, ugyanazok az ipari létesítmények évtizedek óta ott vannak. A változás bennem van: most már más is fontossá válik. Régebben egész egyszerűen kihagytam azokat az elemeket, amik zavaróan hatottak, a villanyoszlopoktól a gyárépületekig, most pedig próbálok együtt lakni velük, hiszen léteznek, bármilyen bestiális monstrumok is.



A kezdetektől, több mint egy évtizede lejársz dolgozni az Élesdi Művésztelepre. Milyen hatással van ez a közeg a munkádra?



Számomra nagyon fontos hely Élesd. Nyaranta mindig ez szerepel elsőnek a listán, amikor szóba kerülnek a különböző alkotói lehetőségek – valószínűleg idén is oda megyek. Több mint tíz éve, amikor az évfolyamtársaim szervezni kezdték ezt a művésztelepet, az volt az egyik szempont, hogy egy főiskolától, egyetemtől és mesterektől független alkotói közeget hozzanak létre. Itt nincs mester-tanítványi viszony és most is ugyanaz a generáció jár ide, megmaradt a kemény mag. Az is fontos volt, hogy Élesd viszonylag közel esett a román-magyar határhoz, mert nagyjából ugyanolyan arányban szerepelnek a meghívottak között magyarországi és erdélyi képzőművészek. És ez az a hely, ahol megtaláltam a magam útját.


Az interjút Pap Vera-Ágnes készítette.

2010. február 12., péntek







Jelenleg is tart a kiállításom a Duna TV Galériában. A megnyitó nagyon jól sikerült, bár tartottam kissé a korai időponttól: délben kezdtünk, mivel élő adásban közvetítették a megnyitó egyes részleteit. Halmi-Horváth István festőművész nyitotta meg a tárlatot. További információk a http://www.dunatv.hu/kiallitasok oldalon találhatók. Többek között a fenti képek láthatóak a kiállításon.

2010. február 11., csütörtök

Még tavaly októberben nyílt önálló kiállításom Sepsiszentgyörgyön, azután nem sokkal ültünk le egyik barátommal beszélgetni, amiből aztán ez az interjú született: http://kronika.ro/index.php?action=open&res=34715

2010. február 10., szerda



Többek között ez a két festmény szerepel tőlem Nagybányán. Mindkét kép 2009-ben készült.
Tegnap nyílt Nagybányán csoportos kiállítás, ahol négy-négy festő és szobrász munkái kerültek egymás mellé. A képen a meghívó látható. Ez a második alkalom, hogy Nagybányán szerepelek kiállításon, először 2007 őszén állítottam ki. Még bizonytalan, hogy el tudok-e menni a tárlatra, pedig nagyon érdekel a helyszín is, a többi alkotó is, arról nem is beszélve, hogy mégiscsak Nagybánya...